“Az új trend a jó íz”

Alig néhány hete, hogy teszteltük a belváros egyik legizgalmasabb éttermét, a Tamát, amely a Bajcsy-Zsilinszky út nyüzsgésében könnyen elkerüli a figyelmünket – egészen addig, míg egyszer ki nem próbáljuk. Most a környék másik remek éttermét látogattuk meg, amely három és fél éve szállítja laza eleganciával a fine diningot. Az apropó a puszta kiváncsiság volt, no meg a sok változás, ami a St. Andrea háza táján történt.

Merthogy az egerszalóki pince – ahol a nyáron komoly fejlesztések indultak–, és a hozzá szorosan kapcsolódó vendéglátóhelyek már rég nem csak a borról szólnak: a pesti belváros egyik legszebb épületében, az Eiffel Palace-ban 2015-ben nyitott a Wine & Gourmet Bar rövid idő alatt top étterem, a Váci utca pazar tetőteraszára megálmodott Wine & SkyBar pedig a főváros egyik legstílusosabb találkozóhelye lett.

Három és fél év után a kezdetekről már kár lenne beszélni, arról viszont érdemes, hogyan alakult át a hely ez idő alatt. A nevével ellentétben ugyanis közel sem egy szimpla borbárról van szó, ahol néhány jó falatot is kapunk, hanem egy olyan étteremről, ami a város talán legjobb edébmenüjét kínálja nap mint nap, és ami szakmai körökben is az egyik legnagyobb várományosa egy újabb magyar Michelin-csillagnak.

A teljes cikk itt folytatódik.