FOGARASI-FRANK JÁNOS AZ ÉV IFJÚ SOMMELIER-JE

Május 16-án, a Kárpátia étteremben szervezte meg a magyar Chaine Egyesület a 2018-as nemzeti válogató ifjúsági sommelier versenyt, ahol 31 év alatti szakemberek mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat.

A verseny nyertese, Fogarasi-Frank János (St. Andrea Wine & Gourmet Bar) lett, és ő képviseli Magyarországot szeptember 20-21-én, Mexikóban az Ifjúsági Sommelier Világbajnokságon.

Ronn Wiegand, Master Sommelier és Master of Wine a haladó szintű Master Sommelier vizsga alapján állította össze a verseny lebonyolítási rendjét, feladatait, illetve levezette a versenyt. A zsűri további tagjai Makai Éva, Kozma Kálmán, Meskál Tibor, Mezei Tamás, Niszkács Miklós és Varga Norbert voltak.

A verseny délelőtti programján a versenyzőknek először elméleti tudásukról kellett számot adniuk egy 25 perces írásbeli teszten, 25 kérdésre válaszolva. Ezt követték a gyakorlati feladatok, amikor a zsűri előtt kellett egy hibás borlapot kijavítani. Pár percük volt a versenyzőknek arra, hogy a 10 tételből észrevegyék a rosszul jelzett termőterületet, a helyesírási hibákat vagy éppen azt, ha az adott évben nem készülhetett a feltüntetett bor. A kóstolási gyakorlat során 3 bort (pezsgő, vörös és fehér) és 1 ásványvizet kellett felismerniük és jellemzőit ismertetni, majd egy marketing feladatra megoldást találni.

A teljes cikk itt található.